Több mint százan meghaltak az árvizek miatt Nigériában
A rossz infrastruktúra és a nem megfelelő óvintézkedések csak fokozzák a pusztítást, a mostanihoz hasonló tragédia 2012 óta nem volt.
A rossz infrastruktúra és a nem megfelelő óvintézkedések csak fokozzák a pusztítást, a mostanihoz hasonló tragédia 2012 óta nem volt.
A viadukt először meghajlott, aztán omlott össze – közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. A szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.
Az eddig megtalált áldozatokon kívül még további tíz-húsz ember tűnhetett el az észak-olaszországi A10-es autópálya genovai hídjának keddi összeomlásakor.
A beomlott olasz híd üzemeltetőjét vádolták, valamint az Európai Unió költségvetési megszorításait említették a keddi genovai tragédia felelőseit kereső olasz politikusok. Pedig a kormányzó Öt Csillag Mozgalomnak is lehet felelőssége a tragédiában. A genovai főügyész szerint egyértelmű, hogy nem "véletlen baleset" történt.
A halálos földrengés elzárta a hegyre vezető ösvényeket, még tart a mentés.
Nyolcvanegyre emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, sok embert még eltűntként tartanak nyilván – közölte a görög tűzoltóság. A Geráneia hegyet leszámítva már mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését.
Átszakadt egy vízerőmű gátja Laosz délkeleti részén, a víz elsodort több falut, sokan meghaltak, több százan eltűntek – jelentette kedden a helyi média.
Félszázra emelkedett a görögországi bozóttüzek halálos áldozatainak száma kedd reggelre, korábban 24 halottról számoltak be a hatóságok.
A hétfő délután óta tomboló tűzvész miatt a görög főváros környékén szükségállapotot hirdettek és nemzetközi segítséget kértek.
Több alapjogi visszásságot észlelt a lőrinci volt azbesztcementgyár bontása körül az alapvető jogok biztosa, Székely László, és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese, Bándi Gyula, akik ezért jogszabályi változásokat kezdeményeznek.
Több száz mentő továbbra is kutat a dél-kaliforniai áradás és földcsuszamlások esetleges túlélői és áldozatai után.
Már huszonkét halottja és száz sérültje van annak a kazánrobbanásnak, amely szerdán történt Indiában egy hőerőműben.
Egyes helyeken ugyanakkor már sikerült megfékezni a lángokat.